Belföld

Az MSZP nem tárgyalna a médiatörvényről

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn kezdeményezi a házelnöknél, hogy vegyék le az Országgyűlés napirendjéről a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője elmondta: a kezdeményezés célja, hogy megindulhasson a társadalmi vita a törvényjavaslatról. A politikus hozzátette, hogy a társadalmi vitába a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló – „médiaalkotmánynak” nevezett – indítványt is be kellene vonni, szükséges volna együtt vitát indítani mindkét javaslatról.

Mandur László hangsúlyozta: a társadalmi vita szükségessége, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek tiltakozása mellett az is indokolja az előterjesztés levételét a napirendről, hogy az alkotmányossági aggályokat vet fel több szempontból is.

A fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal által benyújtott, a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának hétfőn kezdődő háromnapos ülésén az Országgyűlés elnökének napirendi javaslata szerint zárószavazást tartanak.

A médiacsomag részét képező előterjesztés értelmében a Nemzeti Hírközlési Hatóság és Országos Rádió és Televízió Testület összevonásával létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amely autonóm államigazgatási szerv, elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre. A jogszabálytervezet rögzíti, hogy az Országgyűlés határozatban a Magyar Rádió Közalapítványból, a Magyar Televízió Közalapítványból és a Hungária Televízió Közalapítványból létrehozza a Közszolgálati Közalapítványt; a három közmédium és az MTI a jövőben egy-egy zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság lesz.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.