Belföld

Továbbra is Kövér a jelölt

Pokorni Zoltán szerint a belső viták nem érinthetik a jelölést.

Július 8-án és 9-én kétnapos ülést tart a Fidesz elnöksége. Akkor véglegesítik a párt jelöltjét Schmitt Pál megüresedett házelnöki posztjára, ezt követően a frakció hozza meg a végleges döntést – mondta a Magyar Nemzetnek az elnökség egyik tagja.

A lap azt is megtudta, hogy már nem Pokorni Zoltán az egyedüli, aki Kövér László megválasztását támogatja, több elnökségi tag is a XII. kerületi polgármester kezdeményezése mellé állt.

„A párt elnökségén belüli diskurzus és a köztársaságielnök-jelölt személyéről folytatott viták nem érinthetik azt, hogy kit jelöljön a Fidesz az Országgyűlés elnöki székébe” – mondta a lapnak Pokorni azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek Kövér esélyeinek romlásáról szóltak.

A Pokorni által mondottak azért különösen érdekesek, mert tegnap Szijjártó Péter azt mondta, „az hogy ki lesz a Fidesz jelöltje a házelnöki posztra, még a párt egyetlen döntéshozó fórumán sem vetődött fel. A miniszterelnöki szóvivő közölte, a sajtóban megjelent nevek találgatások. A sajtóban egyetlen név jelent meg, Kövér Lászlóé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik