Egy hétfői londoni konferencián több brit tengerbiológus és környezeti szakember is úgy érvelt, hogy az olajfolt helyenkénti felgyújtása és a szennyeződés eltűntetésére használt vegyszerek több kárt okoznak az élővilágban, mint maga az olaj. A legjobb módszer talán az lett volna, ha az olaj partoktól való távoltartását leszámítva semmilyen módon nem avatkoznak be, hanem hagyják, hogy az természetes ütemben oszoljon szét. Ezt a megoldást többek közt a jelen esetben feltörő nyersolaj típusa is alátámasztja, hiszen ez az olajfajta viszonylag gyorsan bomlik fel magától – fejtették ki.
Mindez korábbi tapasztalatok alapján már ismert, azonban politikailag nem vállalható, hiszen a közvélemény a szennyezésről szóló híradások és felvételek hatására erélyes fellépést vár a hatóságoktól – mutattak rá a konferencián.
„Az egyik problémát az jelenti, hogy a szennyezés témája a környezeti megközelítésből átkerült a gazdasági és politikai arénába … A környezet és a politika közötti egyik feszültségforrás, hogy a politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy tétlenül lássák őket, jóllehet olykor éppen ez lenne a legjobb megoldás” – fejtette ki Martin Preston, a Liverpooli Egyetem föld- és óceántani szakértője.
A Deepwater Horizon nevű olajfúró platform április 20-i felrobbanása óta a tengerfenéken lévő kútból jelentős mennyiségű – az amerikai kormány becslései szerint naponta mintegy 60 ezer hordó (9,5 millió liter) – olaj szivárog a vízbe. Az olaj számottevő része még mindig a nyílt tengeren úszik, egy része azonban már elérte a louisianai és floridai partokat, jelentős környezeti károkat okozva a partvonal mentén. A londoni konferencia résztvevői szerint a parti szennyezés kezelésében is az óvatos és kis mértékű beavatkozás lehet a legkíméletesebb módszer. A jelentős károk ellenére a tudósok egyetértettek abban is, hogy a Mexikói-öbölben történt szennyezést egyelőre korai lenne környezeti katasztrófának nevezni.
