„Meggyőződésem, hogy ezt az időpontot tartani tudjuk” – jelentette ki a kormányalakítással megbízott politikus kedden, azt követően, hogy tájékoztatta Ivan Gasparovic államfőt a tárgyalások állásáról.
Az új kormánynak a miniszterelnökkel együtt összesen 15 tagja lesz, az alakuló négypárti koalíció hétfőn megegyezett a tárcák elosztásáról. A kormányprogram téziseiről már a múlt héten megszületett a megállapodás.
Robert Fico távozó miniszterelnök megerősítette, hogy az új törvényhozás megalakulása után kormánya benyújtja lemondását.
Az új kormánykoalíciót a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Szabadság és Szolidaritás, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Híd alkotja. A pártok 4-4-3-3 arányban osztották el egymás között a tárcákat. Radicová, a jövendő miniszterelnök az SDKU alelnöke, választási listavezetője.
A választásokat majdnem 35 százalékkal a Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte, de nem volt képes kormányt alakítani.
A 150 tagú törvényhozásban a koalíciónak 79, míg az ellenzéknek, a Smernek és a Szlovák Nemzeti Pártnak 71 képviselője van.
Radicová – arra válaszolva, hogy miként fog együttműködni Gasparoviccsal, aki a tavalyi államfőválasztáson az ellenfele volt – leszögezte: „a jó döntésekhez vezető legjobb utat a párbeszéd jelenti”.
A jövendő kormányfő nem tart attól, hogy Gasparovic problémákat okozna a törvények elfogadásakor. “Nincs ok nem támogatni a jó törvényeket. Mi pedig jó és igazságos törvényeket fogunk hozni” – fejtette ki Radicová.