A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben tartott tájékoztatóján elmondta: a képviselőcsoport megerősítette korábbi döntését is, amely szerint Domokos Lászlót támogatják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöki tisztségére, Warvasovszky Tihamért pedig az ÁSZ-alelnöki pozícióra.
Lázár János tájékoztatása szerint Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök az ülésen kiegészítette, illetve megindokolta javaslatát az ÁSZ elnökének, alelnökének, valamint a köztársasági elnöknek a jelölése kapcsán.
Orbán Viktor általános érvényű indoklásában felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a Fidesz soha nem kaphatott volna ilyen méretű társadalmi felhatalmazást a választáson, ha baloldali szavazók nem támogatták volna; ezért nagyon fontos, hogy a saját baloldali szavazóik miatt is jelöljenek olyan személyeket egyes tisztségekre, akik képesek baloldali értékeket megjeleníteni.