A választójogi rendszer módosításával 150-200 helyen alakulhat ki háborús helyzet, vagyis nem az a párt(szövetség) adja a polgármestert, amelynek többsége van a képviselő-testületben – Molnár Gyula, Újbuda polgármestere szerint ez az egyik ok, amiért még gondolkodik azon, induljon-e ősszel a XI. kerület vezetéséért.
A másik ok, hogy a Fidesz újbudai szervezetét feloszlatták, és egyelőre nem tudni, ki fogja azt újjászervezni.
Arról, hogy Vágó Istvánt javasolta az MSZP főpolgármester-jelöltjének, Molnár azt mondta: az elv a fontos, hogy egy köztiszteletben álló, hiteles, civilt állítsanak. Leszögezte: ha minden párt önállóan állít jelöltet, akkor Budapest következő főpolgármesterének Tarlós Istvánnak fogják hívni.
Elképzelhetőnek nevezte azt is, hogy az MSZP áll majd be az LMP jelöltje mögé.