Belföld

További dugók lesznek Budapesten

Szerdán megkezdődik a XVIII. kerületi Városház utca felújítása, a munkálatok várhatóan július 3-ig tartanak.

A Fővárosi Önkormányzat útrekonstrukciós programjának részeként folytatódik a felújítás a XVIII. Kerületben. A Bajcsy-Zsilinszky út után a Városház utca burkolata megújul az Üllői út és a Kossuth Lajos utca között. A munkálatok során megújítják az útpálya szegélyeit, és a meglévő burkolat elbontása után új aszfaltszőnyeget terítenek a szakaszra.

A rekonstrukció ideje alatt egy sávban, 30 km/órás sebességkorlátozás mellett közlekedhetnek az autósok, és az érintett útvonalon tilos lesz parkolni. Az utca forgalomba helyezésének várható időpontja július 3.

A közlemény szerint a budapesti útfelújítás-sorozat tovább folytatódik: június 28-án megkezdik a Budakeszi út, július elején pedig a Megyeri és az Etele út burkolatjavítását.

A Fővárosi Önkormányzat által 2005-ben indított Podmaniczky útfelújítási program kezdete óta 2009 végéig a főváros kezelésében lévő 1000 kilométernyi úthálózatból csaknem 460 kilométer hosszú elhasználódott útpályát cseréltek ki. 2010-ben az első ütemben 29 útszakaszt újítanak fel – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik