Belföld

Erősen csúsztathatott a Magyar Nemzet

"A Magyar Nemzet mai, a politikai tanácsadói munkámmal kapcsolatos cikke súlyos csúsztatásokat tartalmaz" - közölte Karácsony Gergely, LMP-s országgyűlési képviselő.

” 2002 és 2008 között valóban végeztem tanácsadói munkát a MEH Koordinációs Politikai Államtitkárságán. Ez azonban a cikk állításával szemben a legkevésbé sem a háttérben történt: erről – nagyon helyesen – már többször is beszámoltak az újságok, én magam számos interjúban beszéltem a tanácsadói munkámról, és az ezzel kapcsolatos információk szerepelnek a honlapomon is” – utalt a képviselő a lap állításaira.

Hozzátette, hogy az sem felel meg a valóságnak, miszerint ő, a médiában a politikai helyzetet folyamatosan elemezte volna. “Éppen azért nem vállaltam aktuálpolitikai elemzéseket – csak az általam végzett konkrét kutatások ismertetését -, mert azt összeférhetetlennek éreztem a tanácsadói megbízatással. Nagyon sajnálom, hogy a médiában szereplő és egyben szinte kivétel nélkül tanácsadói munkát is végző politológus kollégáim közül ez senkinek nem okozott morális problémát” – magyarázza Karácsony.

“Kutatóként és az LMP politikusaként is az átláthatóság pártján voltam és vagyok, ezért örülök, ha az adófizetők pénzén végzett tanácsadói megbízások nyilvánosságra kerülnek” – mondja. Azt pedig nagyon szerencsétlennek tartaná, ha “a mindenkori kormányok a politikai ellenfelek lejáratása érdekében mazsoláznának ezek között”

“Ezért arra kérem Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az összes – már megkötött vagy a későbbiekben megkötésre kerülő – tanácsadói szerződését. Ugyanerre kérem az önkormányzati vezetőket, akik szintén nagy számban alkalmaznak tanácsadókat – nemegyszer a médiában rendszeresen szereplő politológusok személyében” – szól Karácsony felhívása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik