Belföld

L. Simon: Jobbik-MSZP “nagykoalíció” alakult

Néha úgy tűnik a parlamenti szavazásokból és kommunikációból, hogy Jobbik-MSZP "nagykoalíció" alakult, ahová néha a Lehet Más a Politika is betársult - így reagált L. Simon László a Duna TV-ben arra a felvetésére, hogy más-más szempont alapján, de mindhárom ellenzéki párt élesen bírálta a parlament előtt lévő média törvénycsomagot.

Egyes szakmai szervezetek is tiltakoznak például az ellen, hogy a csomagot “rohamtempóban” tárgyalják, ezért a bizottság fideszes elnöke megjegyezte: “ebből általánosítani nem kell”.

A törvénymódosítás tempóját L. Simon László szerint számos szempont indokolja. “Ezer rendezetlen ügy van mögöttünk. Lejár a rádió elnökének a kinevezése. Jómagam az elmúlt egy évben a Magyar Rádió Közalapítvány elnökségi tagja voltam. Láttam a kaotikus működést az elnökségben és a közalapítvány kuratóriumában. Mindenki tudja, régóta érzi, hogy változtatni kell ” – szögezte le L. Simon László.

A sajtó és kulturális bizottság kormánypárti elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a most tárgyalt törvénycsomagnak még nem része az új médiatörvény, azt majd ősszel terjesztik az Országgyűlés elé. Most csupán a média szabályozásához szükséges kereteket teremtik meg.

Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy nem válnak valóra az ellenzék aggodalmai, miszerint kézi vezérlésű média jöhet létre, L. Simon azt válaszolta: “Nem is értem, miért mondják, hogy kézi vezérlésű lesz a média. Azokba a testületekbe, amelybe eddig is a politika delegált tagokat, például az előbb említett médiakuratóriumokba, vagy az ORTT-be, oda mindig is a politika által fölkért és kinevezett személyek kerültek, és ezek a bizottsági összetételek tükrözték a parlamenti erőviszonyokat. Most is ez fog történni”.

Arra a felvetésre is reagált, hogy a leendő új médiafelügyeleti szerv elnökét miért a miniszerelnök nevezi ki. “Ez volt a javaslat előterjesztőinek szándéka. Ezen változtatni annak ellenére sem látja indokoltnak, hogy azt – tehát, hogy a leendő elnököt ne a miniszterelnök nevezze ki, hanem az Országgyűlés döntsön a személyéről – két fideszes képviselő, Révész Máriusz és Kővári János kezdeményezte”. Azt is megígérte, hogy a javaslatot megtárgyalják, ha az a bizottság elé kerül.

A szabályozási terv szerint nem csak valótlan tény közlése esetén lesz mód helyreigazítást kérni a sajtóban. Ennek kapcsán a sajtóbizottság elnöke azt mondta: nem helyreigazításról, hanem a válaszadási kötelezettség egyébként uniós irányelvének érvényesítéséről van szó.

“Felelősséggel kell leírni dolgokat a sajtóban, akkor nem fog különösebben problémát okozni a benne foglalt tartalom. Egyébként nem hiszem, hogy minden embernek lenne arra lehetősége, ideje, hogy mindenre választ adjon. Tehát aki azt gondolja botor módon, hogy majd a miniszterelnök minden őt ért cikkre és róla szóló állításra személyesen reagálni fog, az életszerűtlenül gondolkodik” – nyilatkozta a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke a Duna Televízióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik