Megállapította, speciális probléma a Borsod megyei Boldván a helyi romatelep gondja, hiszen újból és újból elönti az ár, ugyanis a Bódvához közeli területen, lapályos helyen épült. Az ő ingatlanjaikat, ingóságaikat viszi a víz először a településen – mondta Balog Zoltán.
A kormánnyal egy olyan programot készítenek elő, amely jobb helyzetbe hozza azokat, akik kárt szenvedtek, mint amilyen helyzetben az újjáépítés előtt voltak – mondta.
Hozzátette: ez az egyik oka annak, hogy Boldvára érkezett, a másik pedig az, hogy hogyan lehet a helyi romákat – nemcsak Boldván, hanem más árvíz sújtotta településen is – bevonni az újjáépítésbe.
Az államtitkár a helyi polgármesteri hivatalban tájékozódott a boldvai helyzetről, a megbeszélésen részt vett Farkas Flórián országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke, Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke, egyben a megyei védelmi bizottság elnöke, Demeter Zoltán, a sajószentpéteri választókörzet fideszes országgyűlési képviselője, valamint Csabai Gyula boldvai polgármester.
