Az említett területre már gumicsizmával sem lehet bemenni, mert a rendőrök elmondása szerint a víz olyan erővel zúdul, hogy kerítést is ledönt. A településen a rendőrök, a tűzoltók, a vízügyi szakemberek próbálják menteni, ami még menthető. Most az a feladtuk a védekezőknek, hogy megpróbálják megfékezni a víz áradását.
A posta utcájában is áll a víz. Ott egy pénzintézet, egy görög katolikus templom és a folyó felé vezető útszakasz áll vízben.
Edelény megközelíthetetlen. A város előtt, a 27-es főúton, a múcsonyi elágazásnál rendőrök állítják meg a járműveket, és akit csak lehet, eltérítenek, mert a városba nem lehet bejutni.
Szünet lesz pénteken Edelényben az iskolákban és az óvodákban a Bódva rendkívüli árhulláma miatt.
Búvárok is a helyszínen
Két helikoptert vetnek be arra, hogy a Bódva magasított töltése mentén átfolyó vizet megfékezzék. A védekezésbe bekapcsolódtak a Spider Speciális Mentők és a kelet-magyarországi mentőcsapat búvárai. A tűzoltók, a rendőrök, az önkéntesek mellett Szlovákiából érkezett református önkéntesek is ott vannak a borsodi városban.
KÉPGALÉRIA!
Lesodorta a töltésmagasítást a Bódva a Borsod megyei Edelénynél, a kisvasúti hídnál csütörtök éjjel. A város szennyvízcsatornájából bugyog fel a víz, néhány helyen szökőkútszerűen. Edelényt kettészeli a vízátfolyás, ezért csónakokkal próbálnak közlekedni.
A környéken mintegy háromezer embert érint a rendkívüli helyzet. A Bódva út és az Újtemplom út lakóit kiköltöztetik a kitelepítési terv szerinti befogadó-helyre, elszállásolásukat közintézményben oldják meg. Négy helyet jelöltek ki egy esetleges kiköltöztetés esetére: három általános iskolát, illetve a pilléreken álló ifjúsági házat. Ennek a területnek a lakóit az utóbbiban helyezik el.
Nagyításért kattintson!
Rendkívüli helyzet Borsodban
Versenyt futnak pénteken is az árral Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatásosok, a vízügyesek, az önkéntesek és a települések lakói. Sajóecsegen a Sajó rekord vízállással vette körbe a falut. A Hernádon az ár szinte az egész vonalon minden eddiginél magasabban érkezik. Gibártnál, Ócsanálósnál rendkívüli lehet a helyzet. Ugyancsak rendkívüli helyzetre számítanak a Bódva és a Sajó torkolati részénél illetve a Hernádon, mert mindhárom folyón soha nem látott árhullám vonul le.
