Belföld

Tilos aluljáróban dohányozni

Július 18-ától tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban - mondta ki a Fővárosi Közgyűlés. A büntetés 30 ezer forint, következő lépésben a buszmegállók kerülhetnek sorra.

A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba.

A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez. Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő elmondta: hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt az előterjesztésében írta: a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat.
A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd. Kolozs András úgy vélte a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban. A rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik