Belföld

Veszélyhelyzet és katonaság Borsodban

Veszélyhelyzet kihirdetését kérte az árvíz miatt a kormánytól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság. A megáradt folyók elleni védekezésben honvédség is segít. Edelényben újra kénytelenek a lakosok homokzsákot hordani, mert a két hete átvészelt árvíznél is nagyobb árhullám érkezhet a Bódván.

Várhatóan a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Bódva térségére is kiterjesztik a veszélyhelyzetet az árvíz miatt – tájékoztatott a közigazgatási tárca sajtóirodája a Belügyminisztérium államtitkárságának közlése alapján. A Kormányzati Koordinációs Bizottság szerda este ismét összeül, ahol döntést hoz a borsodi térséget érintően.

A koordinációs bizottság kedd este hirdetett ki veszélyhelyzetet a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségére. Ez este kilenc óráig van érvényben. Pásztó városában és a hasznosi városrészben kedden mintegy kétezer lakost kellett kiköltöztetni, mert a tározó vízszintnövekedése azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a többletvíz rázúdulhat a városra.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság szerdán kora délután kérte veszélyhelyzet kihirdetését a kormánytól. Varga Mihály mérnök ezredes, a testület titkára azt közölte, hogy az utóbbi napokban lehullott eső még a korábbiaknál is nagyobb árhullámok kialakulását valószínűsíti, ezért a megyei védelmi bizottság szerdai ülésén úgy határozott, hogy kéri a kormányt, hirdesse ki a veszélyhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére.

Az eddig mért legnagyobb vízállásokra vagy azokhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon; szinte valamennyi folyón – a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével – harmadfokú a készültség az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén.

Edelényben ismét homokzsákot pakolnak

Plusz háromrétegnyi homokzsákot raknak a már meglévő töltésmagasításokra a Borsod megyei Edelény gátján, ahol két héttel ezelőtt tartósan magas, rekordvízállást tartottak a töltések.

Akkor az óriási mennyiségű víztömeg és eső miatt a védművek átáztak, miközben jelenleg is hasonló, és lehetséges, hogy még a korábbinál is nagyobb árhullám érkezik a település felé.

A töltésnél már van olyan rész, ahol 15 rétegnyi homokzsák „várja” az árhullámot. A borsodi városban tűzoltók, rendőrök, vízügyi szakemberek, katasztrófavédelmisek és helyi önkéntesek, civilek segítenek a védekezésben. Jelenleg mintegy 600-an dolgoznak, 60.000 homokzsákot kértek a további munkálatokhoz, amelyek vélhetően el is fogynak, mire az áradat megérkezik.

Molnár Oszkár, a település független polgármestere azt mondta, mindenre felkészültek, és kitartanak amíg csak lehet. Hozzátette, hogy Edelénybe még nem érkezett meg a folyó árhulláma, várhatóan a szerda késő esti, esetleg a hajnali órákra már nagyobb víztömeget tartanak majd a töltések. Hangsúlyozta, hogy a rakacai víztározóból már beindult az automatikus árapasztás, ugyanis a tározó is óriási víztömeget tart, itt másodpercenként 80 köbméternyi vizet pumpálnak ki a szifonok, és ez a mennyiség szintén a Bódva medrébe kerül. Ugyanakkor a szlovákiai víztározó árapasztása is megindult, hiszen ott is minden „úszik”.

35 településen védekeznek Hevesben

Eddig 25 embert kellett ideiglenes szállásokon elhelyezni, mert a házukat körbevette a víz – közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Kritikus a helyzet a Tarna, a Tarnóca, a Rédei- a Bér- és a Szalajka patakok mentén – tette hozzá Magyar Attila.

A Tarna mentén Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Tarnaszentmária és Recsk községekben több ezer homokzsákot építettek be a Tarna védműveinek magasítására. Éjszaka fáklyák fénye mellett védekeztek.

Vámosgyörkön a Rédei patak hozott nagy mennyiségű vizet a Mátrából. Itt ötezer homokzsákot építettek be. A védekezésben, 150-200 ember vett részt. Munkagépeket és szivattyúkat is bevetettek. Közben Heréden a Bér patak fenyegetett azzal, hogy kilép a medréből.

A Tarnóca Tarnazsadány és Tarnaméra határában kiöntött és elárasztotta a környező mezőgazdasági területeket, ám a lakóépületeket sikerült megvédeni.

A Szalajka patak áradása miatt pedig Szilvásváradon és Nagyvisnyón volt szükség árvízi védekezésre – mondta Magyar Attila.

A katonaság is segít

Jelenleg összesen 707 katona és 114 technikai eszköz nyújt segítséget a mentési feladatokban az árvíz sújtotta térségekben.

A katonaság közleményben emlékeztet, hogy Hende Csaba szakminiszter még kedden elrendelte a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer teljes aktivizálását. A rendelkezés értelmében a Baranya megyei védelmi bizottság felkérése alapján, Sásd elzárt településen a lakosság mentési feladataiban három terepjáró tehergépkocsi vesz részt.

A hasznosi víztározón kialakult kritikus helyzet miatt pedig készenlétbe helyeztek minden, a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe bevont, vagy bevonható, terepjárókat, illetve személyszállító földi-, légi-, vízi szállítóeszközöket és a hozzájuk tartozó kezelő- és kiszolgáló személyzetet – áll a közleményben.

Szintén készenlétet rendeltek el öt, Védelmi Romeltakarító és Kézi munkát végző Munkacsoport számára, összesen 250 fővel, illetve kijelölt technikai eszközökkel.

A készenlétbe helyezett erők szükség esetén Pásztó térségében hajtanak végre esetleges evakuálási, illetve árvízi védekezési feladatokat – tették hozzá a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik