Két hete az óriási mennyiségű víztömeg és eső miatt a védművek átáztak, miközben jelenleg is hasonló, és lehetséges, hogy még a korábbinál is nagyobb árhullám érkezik a település felé.
A töltésnél már van olyan rész, ahol 15 rétegnyi homokzsák „várja” az árhullámot. A borsodi városban tűzoltók, rendőrök, vízügyi szakemberek, katasztrófavédelmisek és helyi önkéntesek, civilek segítenek a védekezésben. Jelenleg mintegy 600-an dolgoznak, 60 000 homokzsákot kértek a további munkálatokhoz, amelyek vélhetően el is fogynak, mire az áradat megérkezik.
Molnár Oszkár, a település független polgármestere azt mondta, hogy mindenre felkészültek, és kitartanak amíg csak lehet. Hozzátette, hogy Edelénybe még nem érkezett meg a folyó árhulláma, várhatóan a szerda késő esti, esetleg a hajnali órákra már nagyobb víztömeget tartanak majd a töltések. Hangsúlyozta: a rakacai víztározóból már beindult az automatikus árapasztás, ugyanis a tározó is óriási víztömeget tart, itt másodpercenként 80 köbméternyi vizet pumpálnak ki a szifonok, és ez a mennyiség szintén a Bódva medrébe kerül. Ugyanakkor a szlovákiai víztározó árapasztása is megindult, hiszen ott is minden „úszik”.
Az MTI helyszíni tapasztalata szerint az edelényi belvárosi hídon az az ominózus vascső, amely átível a folyón, egyelőre még látható, de a vízszint igen közel van ahhoz. A töltések mentén végig dolgoznak, a település északi, Szendrőlád felé eső részénél már az úton van a víz, Ládbesenyőnél pedig szintén az úton hömpölyög, gyakorlatilag az egyik oldalról a vasúti sínek töltése, a merőleges részen pedig a közút tartja a Bódva vizét.
