Ófalu, Tarrós és Alsómocsolád megközelíthetetlen Baranyában. A zsáktelepülések bekötőútjain 70-80 centi magasan áll a víz. Emellett több útzár van érvényben vízátfolyás miatt – tájékoztatott a Baranya megyei katasztrófavédelem.
A hosszúhetényi elágazótól Hirdig, Szentdénesnél a sumonyi elágazásnál, a kátolyi elágazótól Szellőig, valamint a pellérdi bekötőúton útzár van. Erdősmecske és Lovászhetény között, a mázai vasúti átjárónál, valamint a sikondai bekötőútnál pedig már feloldották a teljes lezárást.
Az 57-es út olaszi elágazójánál a háromból már csak egy sáv járható, az is rendőri irányítással. A környéket a megáradt Karasica veszélyezteti. Jelenleg Szederkénynél a legkritikusabb a helyzet. Itt a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a Misina Mentőcsoport Egyesület tíz-tíz munkatársa is segít a védekezésben.
Sásdnál kezd normalizálódni a helyzet, miután apadásnak indult a Baranya-csatorna. A megyében szerdán 25 embert telepítettek ki, és mintegy 260-an vettek részt a védekezésben.
