A sok eső miatt újabb árhullám indult el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók felső szakaszáról – közölte Dajka István, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság helyettes vezetője.
A vízgyűjtő területen a legutóbbi 24 órában átlagosan 7-8 milliméter eső esett, s az előrejelzések szerint további 25-35 milliméter csapadék várható, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a térség ár- és belvízhelyzetét. A főmérnök hozzátette: a Lónyay-főcsatorna mentén jelenleg II. fokú, míg a Krasznán I. fokú az árvízvédelmi készültség. A főcsatorna gátjainál szivárgásokat is észlelnek. Az eső miatt a belvíz által elöntött terület is nő, jelenleg mintegy 17 ezer hektár földön áll a víz.
Mindeközben Komlón és Pécsett is több embert kellett kiköltöztetni a heves esőzések okozta veszélyek miatt. Komlón egy ikerházból kilenc, míg Pécsett tegnap három, míg ma négy ember kényszerült elhagyni otthonát. Mindkét esetben a lezúduló csapadék miatt meglazult talaj veszélyeztette az épületeket. Kritikus a helyzet továbbá. Sásdon és Mecsekpölöskén is.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál az fn.hu azt a tájékoztatást kapta, hogy egyelőre sikerült homokzsákokkal megvédeni a veszélyeztetett házakat, jelenleg csak a tűzoltóság tartózkodik kint. Úgy tűnik, hogy jelenleg nem kell további embereknek elhagyni az otthonukat, de a helyzet percről percre változik.
Hajdú- Biharban a folyamatosan áradó Hortobágy-Berettyó folyó okoz gondot. A borzi vízmércénél már 330 centiméter a vízmagasság. A folyón Bucsa és Nádudvar között másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Ennek ellenére Beke Imre, Nádudvar polgármestere az fn.hu-nak elmondta, hogy már múlt héten elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget. „Bár néhány ház környékéről szivattyúzni kell a vizet, a helyzet nem súlyos, nem várhatóak kilakoltatások”- tette hozzá a polgármester.
