Ez egy politikai boszorkányüldözés, amely nem foglalkozik a teljesítménnyel- így kommentálta a közeli hozzátartozók elbocsátásáról szóló híreket Szilvásy György. A volt kancelláriaminiszter, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő főigazgatója az fn.hu-nak azt mondta, hogy csak azért nem számítanak a felesége és az öccse munkájára, mert a Szilvásy nevet viselik.
Arra a kérdésre, hogy veszélyben van-e a mostani pozíciója azt mondta: tudomásul kell venni, hogy a Fidesz bármit megtehet. Szerinte ilyen nem fordult elő a szocialista kormány idején. Szilvásy György példaként említette Borókai Gábor Heti Válasz-főszerkesztő feleségének az esetét. Borókainé Vajdovits Éva, aki a Magyar Közlöny és a Határozatok Tára felelős szerkesztője, 2006-ig az igazságügyi minisztériumban dolgozott főosztályvezetőként.
Szilvásy István kitüntetést vesz át a honvédelmi minisztertől (MTI)
Nem volt türelmi idő
Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden jelentette be hogy a szakmai és morális válság miatt több katonai vezető munkájára nem tart igényt. A leváltás érintette Dr. Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját, akit június 1-jei hatállyal mentettek fel.
Csáky Bernadettnek több más alkalmazottal együtt a Kancellária utódjánál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban mondtak fel. Szilvásy György felesége az Orbán-kormány idején került a közigazgatásba. Az elmúlt tíz évben több minisztériumban is megfordult.
