Belföld

Wieszt politikai áldozatnak tartja magát

Ártatlannak és egyben politikai áldozatnak tartja magát a csúszópénz elfogadásával megvádolt Wieszt János szocialista önkormányzati képviselő. A politikus bejelentette: kezdeményezi MSZP-s párttagságának felfüggesztését.

Wieszt János szerint saját pártja hozta nehéz helyzetbe, miközben a becsületét védte “egy aljas és nemtelen támadással szemben”. A XI. kerületi és fővárosi szocialista politikus szerint a róla készült videofelvétel hazug, manipulatív és szerkesztett, egyetlen célja az ő személyének lejáratása.

Mint közölte, “megdönthetetlen” bizonyítékai vannak arra, hogy Kupper András fideszes politikus vádjai hamisak. Úgy látja ugyanakkor, hogy a meghurcolására és tönkretételére irányuló kísérlet működik. “Politikai támadás áldozata vagyok” – hangoztatta, hozzátéve: reméli, hogy az ő esete legalább figyelemfelkeltésnek jó volt, és – mint írta – barátaival, frakciótársaival Kupper András már nem fog tudni hasonlóan aljas eszközökkel leszámolni.

Közölte: bár ártatlannak tartja magát, nem tehet mást, mint hogy kezdeményezi párttagsága felfüggesztését. Azt írta ugyanakkor a közleményében, hogy önkormányzati képviselői mandátumáról, és az általa viselt tisztségekről nem mond le, mivel ezzel – szerinte – azt a hamis látszatot keltené, hogy elismeri a bűnösségét. “Ártatlan vagyok, és áldozat. A tagságom felfüggesztéséből következően az előttünk álló rövid időszakban nem az (MSZP) frakció tagjaként, hanem függetlenként veszek részt a testületek munkájában” – írta.

Ez azt jelenti, hogy Wieszt János csütörtökön, immár független képviselőként kíván részt venni a Fővárosi Közgyűlés ülésének munkájában.

Wieszt János bejelentette azt is, hogy mivel személye tehertétellé vált az MSZP számára, ezért nem kíván elindulni az őszi önkormányzati választásokon. Közölte azt is, emelt fővel áll minden vizsgálat elé, és “kifejezetten” azt kéri a nyomozóhatóságoktól, hogy szakértővel vizsgáltassák meg a videofelvételt.

Az MSZP kizárta volna

Lendvai Ildikó leköszönő szocialista pártelnök előző nap azt mondta: ha Wieszt János nem mond le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, akkor az illetékes szervezeteknek módjuk van arra, hogy kizárják a frakciókból. Wieszt János szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át.

Sajtóinformációk szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó.
Wieszt János esetleges frakciókból való kizárása érzékenyen érintheti a szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzatot, valamint az informális koalícióban működő MSZP-SZDSZ-es többségű Fővárosi Közgyűlés működését is, mert mindkét testületben egyfős többsége van a politikai vezetésnek. (A koalíció azért informális a fővárosban, mert bár az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlott, a két párt a város szempontjából meghatározó kérdésekben továbbra is többnyire együtt szavaz, és a paritásos bizottságokban is “egy oldalon” ülnek a szocialista és a liberális képviselők.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik