Nagy Anna kormányszóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján, amelyen ismertette az új kabinet első ülésén hozott döntéseket, kifejtette: az Orbán-kormány kétszeresére emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra emelte a kormány, vagyis ennyit kapnak azok a családok, akik segítségre szorulnak az árvíz miatt – jelentette be.
A másik döntés a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításához kapcsolódik, az új kormány ugyanis újra elindítja a Ptk. módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével – közölte Nagy Anna.
Felidézte: az előző kormány működése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám 2007-ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egyik szakállamtitkára közölte az akadémikussal, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől.
„Ezt a régi igazságtalanságot igyekszik orvosolni most a kormány”, és újra elindítja a Ptk.-módosítás folyamatát a Vékás-féle bizottság közreműködésével. Vékás Lajos és munkatársai újra felhatalmazást kapnak arra, hogy elkezdjék, újrakezdjék a munkát – mondta Nagy Anna.
Arra a kérdésre, hogy szabtak-e határidőt az előkészítési folyamatoknak, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt válaszolta: először a felkérésnek kell „kimennie”, amellyel kapcsolatban bízik a pozitív válaszban. „Arra gondoltunk, hogy egy gesztus a szakmai közvélemény felé, a jogászszakma felé, hogy ismét a Vékás Lajos professzor által vezetett kodifikációs bizottságot kérnénk fel” – mondta. Ésszerű munkatervre van szükség – tette hozzá a tárcavezető.
