Granasztói György történész az előadásában hangsúlyozta: a mostani választáson nyilvánvaló győzelem született demokratikus keretek között. A 20 éves folyamat, a felemás rendszerváltozás befejeződött és forradalmi esély nyílt a nemzeti egyetértés megteremtésére. Reményét fejezte ki, hogy az elmúlt 20 évben zajló “szellemi polgárháború” befejeződött – vagy nagyon csökkentett formában folytatódik -, és esély van arra, hogy példamutató építkezés kezdődjön, helyre álljon a “politikum”. A kétharmad üzenete az, hogy az emberek egységet akarnak – fogalmazott.
Lánczi András filozófus a nép, a legitimáció, és a kormányzás összefüggéseiről beszélt. “A nép jóléte a legfőbb törvény” – idézte Cicero szavait és emlékeztetett arra: mindig vitatott, hogy mi tekinthető közügynek. Véleménye szerint az elmúlt 20 év egyik ellentmondása a hatékonyság és a legitimitás közti feszültség. Azért veszített a baloldal ilyen csúfosan, mert nagyon komolyan vette, hogy ők hatékonyak akarnak lenni, de közben elherdálták rendelkezésükre álló legitimitás maradékát is. A hatékonyság és legitimitás ollója oly mértékben szétnyílt, hogy végül erkölcsi kérdéssé egyszerűsödött le a mai politika – mondta a filozófus.
Tellér Gyula szociológus előadásában kifejtette: az 1990-es első szabad választásokon a kormányzati, és vele az intézményalakítási hatalom a rendszerváltó polgári kormány kezébe került, viszont minden más hatalom a régi rend uralkodó osztályának a kezében maradt: a sajtó, a közvélemény befolyásolásának hatalma, az “eszmék termelésének” intézményei, maguk, a termelő eszközök, az igazgatás intézményei. Hozzátette: a régi hatalmat segítette a négy évtized szocializmusa által az emberek fejébe plántált ítélkező, mozgósító képzet.
Mint mondta, az elmúlt két évtizedben az igazi harc a szavazatokért folyt, az ígéretek az ellenfél túllicitálását szolgálták, kevésbé az igazságot és a teljesíthetőséget. Úgy látja: a politikai erők “élet-halál harca”, a szavazatszerző ígéretlicit, a külső források stabilizációs célú bevonása, az alacsony gazdasági teljesítmény, a mindezt átható mentális struktúrák egyetlen rendszerré álltak össze az elmúlt két évtizedben. Tellér Gyula szerint Orbán Viktor e rendszer szavazók általi leváltásáról beszélt. Egyénelvű rendszer helyett közösségelvű rendszer kell – hangsúlyozta a szociológus.