A Népszava azt írta, hogy a szocialista vezetők többsége állítólag úgy gondolja, élni kell a jelölés jogával, mert ha ezt nem tennék, szegénységi bizonyítványt állítanának ki saját magukról. Mások viszont óvnak attól, hogy az eleve vesztes csatába elinduljanak, a parlamenti többség ugyanis nyilván Orbán Viktor választottját ülteti az államfői székbe.
Arról, hogy jelöljön-e köztársasági elnököt a párt, hivatalosan a jövő hét végi kongresszus dönt. A lap információi szerint nem tudni, hogy adott esetben belső vagy külső embert kérnének fel a szerepre a szocialisták.
Az FN.hu-nak nyilatkozó szakértő, Szomszéd Orsolya szerint lehet, hogy taktikai okokból Sólyom pártjára áll az MSZP, hiszen akkor a Fidesznek bizonyítania kell, miért az ő jelöltje a jobb.