Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető – a Lendvai Ildikó pártelnökkel közösen tartott – parlamenti sajtótájékoztatóján azt mondta, azért nem szavazták meg a kormányprogramot és a miniszterelnök megválasztását, mert továbbra is úgy vélik, hogy nincs valódi kormányprogram, a Fidesz és a KDNP “a nemzeti szemfényvesztés programját” tette le az asztalra.
Véleménye szerint nem elfogadható a kormányprogram, mert nem ad választ egyebek mellett arra, mikorra, miből, hogyan kívánja megvalósítani azokat a célokat, amiket megfogalmazott. Kifogásolta, hogy nem kaptak választ arra, mi lesz a svéd nyugdíjmodellel, mi lesz a nyugdíjprémiummal, az érdekegyeztetés folyamatával, mekkora lesz a “radikális adócsökkentés”, lesz-e politikai tisztogatás a közigazgatásban, illetve miből kívánják emelni az egészségügyben és a szociális területen dolgozók a bérét.
Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a kormányprogram együttműködési keretet hirdet, de elkészültének módja, a vita körülménye és az azóta beadott indítványok nem ezt, hanem diktátumok szellemét idézik. A szocialista politikus szerint “már isszuk a levét” annak, hogy Fidesz előzetesen nem egyeztet a törvényjavaslatokról. Erre példaként a kettős állampolgárságról szóló törvény következményeit említette.