Belföld

Gál András Levente harcra kész

Gál András Levente ügyvéd, közigazgatási szakember készen áll arra, hogy amennyiben alkalmasnak találják, akkor elvállalja a leendő igazságügyi tárca közigazgatási államtitkári posztját - írja a pénteki a Magyar Nemzet.

A szakember a poszt betöltésére vonatkozó kérdésre úgy felelt: “magam is készen állok arra, hogy amennyiben alkalmasnak találnak, részt vegyek a magyar közigazgatás fejlesztésében, működőképességének helyreállításában. Ám hogy felkérnek-e bármilyen tisztségre, az később derül ki”.

Az eddig a sajtóban megjelent leendő kormánytisztviselők névsorait találgatásoknak nevezte, és – mint mondta – velük kapcsolatban érdemes megvárni a kinevezéseket.
Az első Orbán-kormányban két évig közigazgatási államtitkári posztot betöltő Gál András Levente azt mondta: “a közigazgatási államtitkár csendben, de keményen a háttérben működjék”.

Azt, hogy akkor most mégis miért adott interjút a lapnak azzal magyarázta: mielőtt bárki szabályszerű ügyvédi működését kétes gazdasági megfontolásokkal hozná összefüggésbe anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is ismernék, érdemes elmondania a valóságot.

Azokra a vádaskodásokra, amely szerint “offshore közeli személy, sőt lovag” azt mondta: ezek lényege az, hogy ügyfelei között külföldi, vagy akár offshore cég tulajdonában álló, de magyar székhelyű társaság is akad. Ez nem jogellenes, az ügyvédi etikai normákat sem sérti – jegyezte meg, hozzátéve, hogy neki személy szerint nincs offshore társasága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik