Belföld

Előzetesben az ercsi asszony

Előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság szerdán azt a 34 éves ercsi asszonyt, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott egy 39 éves ercsi férfit, hogy az a helyszínen meghalt - közölte a rendőrség.

A nő ellen halált okozó testi sértés miatt folyik eljárás. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt is vizsgálja, hogy “az események alakulásában”, volt-e szerepe a gyanúsított asszonyon kívül másnak is – mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 39 éves férfi vasárnap hajnalban gázálarcban, hátán permetezővel ment az ercsi család házához. Ott először az ajtón kilépő családfőt, majd a família több tagját is lefújta egy ismeretlen összetételű vegyszerrel. A támadás következtében az 54 éves családfő, valamint lánya – a későbbi gyanúsított – nyolc napon belül gyógyuló, bőrfelmaródásos sérüléseket szenvedett – idézte fel a történteket Németh-Kész Mónika rendőr százados.

A városban elterjedt hírek szerint a 39 éves férfi ily módon akarta megtorolni azt, hogy gyanúja szerint a família tagjai tulajdonították el több vagyontárgyát, legutóbb egy fűkaszát és akkumulátorokat.

A férfi ingatlanán ugyanakkor több nagy értékű szerszámot, illetve gépeket, valamint különböző tárgyakat találtak érintetlenül a nyomozók – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik