Belföld

Minden kapcsolatot megszakított a két Korea

Észak-Korea kedden úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot Dél-Koreával, beleértve a kettejük közötti kommunikációt - jelentette be a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Észak-Korea azt is déli szomszédja tudtára adta, hogy kiutasítja a Keszong nevű határváros ipari komplexumában dolgozó dél-koreai személyzetet. Az ipari park a két Korea közös vállalkozása.

Emellett dél-koreai hajó vagy repülőgép nem használhatja az Észak-Koreához tartozó tengert és légteret.

Észak-Korea arra a „lejárató kampányra” válaszol ezzel, amelyet véleménye szerint Dél-Korea indított ellene a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztésének ügyében.

Kim Dzsong Il észak-koreai elnök az 1,2 millió fős hadsereget is készenléti állapotba helyezte, miután Szöul kijelentette: Észak-Korea fizetni fog a Cshonan megsemmisítéséért – tudatták korábban északról szökött személyek.

Szöul hétfőn úgy határozott, hogy az ENSZ előtt fog szankciókat kérni Phenjan ellen, és megszakítja a kereskedelmi kapcsolatokat északi szomszédjával. Dél-Korea ráadásul nem engedélyezi, hogy észak-koreai teherszállítók haladjanak át vizein, és megkezdte a pszichológiai hadviselést is szomszédja ellen: rádión és a határ mentén felszerelt hangszórókon keresztül adja Phenjan tudtára nemtetszését.

Múlt héten egy nemzetközi vizsgálóbizottság vétkesnek találta Észak-Koreát a Cshonan nevű hadihajó elsüllyesztésében. A feltételezések szerint egy észak-koreai tengeralattjáróról indított torpedó küldte a tenger mélyére a hajót március 26-án, 46 ember halálát okozva. A vádakat Phenjan tagadja.

Észak-Korea a vizsgálóbizottság véleményének ismeretében megfenyegette Szöult: ha visszavág az őt – szerinte – ért sérelemért, az háborút jelent. Phenjan a déli propagandával kapcsolatban hozzátette, hogy minden ilyesmit közvetítő eszközt szétrombol a két Korea közötti demarkációs vonal mentén.

Észak-Korea addig nem hajlandó helyreállítani a kapcsolatokat déli szomszédjával, amíg Ri Mjong Bak dél-koreai államfő hivatalban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik