Belföld

Karambol után verekedtek is

Összeverekedtek autósok egy baleset helyszínén, miután sértetlenül megúszták a hármas karambolt Nagyrécse és Zalasárszeg között kedd délelőtt.

Egy balesetet követően konfliktus alakult ki az egyik autóban ülő négy ember és a másik autó vezetője között. A körülményeket vizsgálják, az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást – tájékoztatott Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Karambol után verekedtek is 1

A két személyautó frontálisan összeütközött, majd egy harmadik hátulról csapódott beléjük a régi 7-es főút Nagyrécse és Zalasárszeg közötti szakaszán. Az egyik személyautó – amelyben négyen ültek – először az út menti árokba, majd egy fának csapódott.

Egyik autóban sem sérült meg senki, de a baleset után a frontálisan ütköző autó utasai és az autóvezető összevitatkoztak, majd össze is verekedtek.

A helyszínelés teljes útlezárás mellett jelenleg is tart, az útról Zalasárszegnél nem lehet felhajtani a 7-es főútra, hanem tovább kell menni Galambok irányába, aki pedig Galambok felől érkezik, csak Nagykanizsánál hajthat fel a 7-esre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik