Szabó Tamás, a város szocialista polgármestere elmondta: a népes család rossz szándékú, jobbára bűnözésből élő família, s életvitelükkel többször kivívták Ercsi tisztességes lakóinak a haragját, megvetését.
Az ő számlájukra írható többek között a város által telepített erdő fáinak rendszeres dézsmálása, s állataik trágyájának a környékbeli gazdák földjein való szétszórása. Mindezek, valamint életvitelük miatt többször próbáltak már ellenük törvényesen is fellépni.
Az elhunyt férfit – aki egyedül élt, s a MOL helyi olajfinomítójának dolgozójaként tisztességes, munkás életmódot folytatott – az utóbbi időszakban többször meglopták, s ő mindig ugyannak a családnak a tagjaira gyanakodott.
Szombaton éjjel féltizenkettő tájban ért haza a munkából, s észrevette, míg dolgozott, ismét idegenek jártak a portáján. Ezúttal a közelmúltban vásárolt fűkaszájának kelt lába.
“Valószínűleg ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, amikor úgy döntött, saját maga szolgáltat igazságot, megtorolja a tulajdonában esett sérelmeket” – tette hozzá Szabó Tamás.
Mivel talán 500 méternyire lakott az érintett família portájától, gyalog ment oda, s először egy, az ajtón kilépett 54 éves férfit fújt le a feltehetően saját maga által készített, még ismeretlen összetételű vegyszerrel, majd a család több tagjára is ráfújt.
Ercsi polgármestere úgy tudja, hogy a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy a vegyszeres támadásra “válaszolva” agyonverte a férfit, távoli rokonként, három napja fogadta be a megtámadott család. Több ercsi lakos kételkedik abban, hogy az igazi tettes került rendőrkézre. Az asszonyt halált okozó testi sértéssel gyanúsították meg, őrizetbe vették, s a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését.
A történtek után Ercsiben megerősítették a rendőri jelenlétet – közölte a város polgármestere.