Két sajtó- és egy nyilvános vetítésen van túl Mundruczó Kornél filmje a világ leghíresebb filmfesztiválján. A publikum egy része nem szereti különösebben a filmet, azonban sokan kiemelkedőnek tartják – mondta Kovács Gábor, az egyik producer.
A magyar „küldöttség” hangulata jelenleg igen jó, hiszen Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját, és ez pozitívan befolyásolta a jelenlévők kedvét – adott hangulatjelentést a helyszínről Kovács.
A Szelíd teremtés – A Frankenstein-tervnek szombaton este fél tizenegykor lesz a fesztiválon a premierje. Igen fontos, hogy fogadja majd a premierközönség az alkotást – hívta fel a figyelmet a producer.
Kovács Gábor elmondta azt is, hogy ők nem számolnak a díjjal, nekik az a legfontosabb, hogy jelen lehetnek a helyszínen és, hogy a több száz film közül az övék bekerülhetett a 18-as versenyszekcióba.
