„A kijelölt kormányfő „a következő kormány miniszterelnöki programját” nyújtja be a hét végén – mondta korábban, ennek kapcsán Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.
A program vitáját jövő hét kedden és szerdán folytatják le a képviselők. Orbán Viktor pedig a tervek szerint május 29-én, szombaton válaszol majd a vitában elhangzottakra, és ezután a Ház szavaz is a programról.
