Belföld

Újabb volt szocialista képviselőt gyanúsítottak meg a Hunvald-ügyben

Az ügyészség szerint Szabó részese volt a Hunvald-ügyben a visszaéléseknek.

Újabb volt szocialista képviselőt gyanúsítottak meg Hunvald-ügyben: Szabó Zoltánt tettestársként, folytatólagosan elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítják önkormányzati ingyentelefonja miatt – értesült pénteken a Népszabadság online. A Népszabadság ügyészséghez közeli forrásokból úgy tudja: Szabó Zoltán szocialista politikus két nappal azután kapott gyanúsítotti idézést, hogy megszűnt országgyűlési képviselősége és mentelmi joga.

A napilap internetes oldalán azt közölte: az ügyészség szerint Szabó részese volt a Hunvald-ügyben a visszaéléseknek, mégpedig azzal, hogy a kerületi önkormányzat közpénzen ingyen mobiltelefont adott a képviselőnek és fizette annak számláit.

A NOL utalt arra: Szabó Zoltán a mostani parlament megalakulásáig a körzet országgyűlési képviselője volt. A választásokon az első körben jelentősen alulmaradt fideszes ellenfelével szemben, a párt ezért a két forduló között visszaléptette. Az országos listán nem volt befutó helyen, így a következő négy évben nem lesz az Országgyűlés tagja.

A volt országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta: jövő csütörtökre idézték be az ügyészségre, különös nagy értékű, társtettesként, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt.

Hozzátette, hogy a gyanúsítás nem érte váratlanul, az “jogilag rendben van”, mivel Hunvald Györgyöt, a VII. kerület polgármesterét korábban már meggyanúsították hivatali visszaéléssel azért, amiért az önkormányzat pénzén mobiltelefont bocsátott az ő rendelkezésére és fizette annak költségeit. Szabó Zoltán arra is kitért, hogy tudomása szerint az erzsébetvárosi ingatlanüggyel összefüggésben nem került elő a neve.

Mint mondta, az egyéni országgyűlési képviselők nagy részének munkáját az önkormányzatok valamilyen infrastruktúrával, kedvezménnyel segítik. “Nem értem, hogy ez miért minősül hivatali visszaélésnek” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik