Bocskai István elmondta, hogy három hónappal ezelőtt kötöttek szerződést Wieszt Jánossal, aki a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél gazdasági igazgatói posztot töltött be. Bár mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, már gyanúba keveredett emberek sem lehetnek a HM közelében – indokolta a szóvivő a szerződésbontást, amelyet a Hír Televízió munkatársa egy pénteki sajtótájékoztatón már tényként említett.
A Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt jelentette fel Wieszt Jánost, az MSZP XI. kerületi frakcióvezetőjét. A szervezet szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít. A csütörtökön bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus egy borítékot vesz át.
