Belföld

Javul a helyzet Borsodban

Az éjszakai órákban nem történt rendkívüli helyzet az árvízzel sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a folyók, ha igen lassan is, de apadnak - tájékoztatott Bojti Imre ezredes, a megyei védelmi bizottság ügyeletese.

A Sajó, a Hernád és a Bódva vize lassanként apad, de a Sajón, a tiszai torkolatnál érződik a Tisza visszaduzzasztó hatása. A felső vízgyűjtő területeken esett az eső, emiatt kisebb árhullámok alakultak ki, az átázott töltések miatt ez újabb feladatot ró majd a védekezőkre – mondta Bojti Imre. A megyében még hatvanegy településen védekeznek az ár ellen, az elmúlt huszonnégy órában 2300-an voltak a gátakon: vízügyi dolgozók, katonák, rendőrök, polgári védelmi szakemberek és helybéli lakosok.

A kitelepítettek közül 780 ember még nem térhetett vissza otthonába. A védelmi erők a vízből 2714 állatot mentettek ki – közölte az ügyeletes. Bojti Imre elmondta, hogy csütörtökön 204 ezer homokzsákkal erősítették a töltéseket, vették körbe az áradat által fenyegetett ingatlanokat, ez idáig már 1 millió 311 ezer homokzsákot raktak le.

Péntek reggel újból, teljes szélességben megnyitották Miskolc határában a 3-as utat, és használható az M30-as autópálya Miskolc keleti lehajtója is. Jelenleg két településre, Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra nem lehet bemenni személyautóval, tucatnyinál több út pedig nem, vagy csak igen nehezen járható a megyében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik