A 22 éves férfi Nyugat-Európába szeretett volna eljutni, de mivel sem pénze, sem okmányai nem voltak, az utazás ingyenes módját választja – mondta el Pál János alezredes.
Egy görögországi parkolóban figyelt fel egy éppen gazdátlanul hagyott turistabuszra, megállapította, hogy a motortérben a kardántengely mellett pont elegendő hely van ahhoz, hogy elférjen, és így egy-két nap alatt elérje úti célját.
Szerencsétlenségére az ausztrál turistákkal teli busz a hollandiai visszaindulás előtt még egy ötnapos dél-európai körutat tett. A férfi elmondása szerint a járművezető, valamint az utasok mit sem sejtettek róla, elgémberedett testrészeit pedig csak éjszaka és a négyóránként esedékes pihenők alatt tudta kinyújtóztatni.