Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett – az MTI információi szerint – előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is.
Az előző Országgyűlésben még mentelmi jogot élvező szocialista képviselőt az új parlament alakuló ülésének napján állították elő, és hallgatják ki bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával. Az ügyvédek már eddig is azon az állásponton voltak, hogy az elmúlt hónapokban megfogalmazott kijelentések, és a nyomozás során tett vallomások elegendőek lettek volna arra, hogy gyanúsítottként hallgassák ki Hagyó Miklóst. Bár a politikus sok posztról lemondott, a parlamenti mandátumát megtartotta, így a képviselői mentelmi joga megvédte.
Eddig. A védőernyő ugyanis péntek délutánig tartott, addig, amíg az új parlament meg nem alakult. Mivel Hagyó Miklós nem lesz képviselő, a törvény szerint innentől kezdve a bűnüldözők számára „szabad”. Bármikor kihallgathatják, meggyanúsíthatják vagy elrendelhetik az őrizetbe vételét.
A volt főpolgármester-helyettes az fn.hu-nak azt mondta, hogy ahogy eddig is, most sincs mitől tartania. Nem menekül és már jelezte a rendőrség felé, készen áll arra, hogy tisztázza magát. Arra a kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy akár már pénteken elviheti a rendőrség Hagyó azt mondta, ez egy „reality show”.
