Belföld

Kósából ügyvezető lett

Ügyvezető alelnöknek nevezte ki Kósa Lajos debreceni polgármestert Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt csütörtök estébe nyúló elnökségi ülésén.

Kósa Lajos, a Hír TV Rájátszás című műsorában
elmondta, mivel Orbán Viktor munkáját nagymértékben leköti majd a
kormányzati munka, a miniszterelnökség, ezért az ő feladata lesz a párt
„üzemszerű” működésének megszervezése. A feladatai között említette még a
párt felkészítését az önkormányzati választásokra, hogy azt sikerrel
abszolválják. Azt a hibát nem szeretnék elkövetni, mint 1998-2002
között, hogy a kormányzás „kicsit elsodorta a pártszervezetet”, s
2002-re a kapcsolat a választókkal gyengült – mutatott rá.

Az
nincs napirenden, hogy a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot
szétválasszák, s ügyvezető alelnök korábban is volt, amikor a Fidesz
kormányzott – jegyezte meg Kósa Lajos.

A nemzetbiztonsági
bizottság körüli vita kapcsán azt mondta: határidő köti, hogy az
ellenzék rendezze a kialakult helyzetet. „Holnap délelőtt valamikor
ennek ki kell derülni”, mert egy órakor Sólyom László megnyitja az
ülésszakot, megválasztják a házelnököt, s szeretnék elkezdeni a
törvényalkotást, mert sok vesztegetni való ideje nincs az országnak –
mondta Kósa Lajos.
A Fidesz alelnöke megjegyezte: megdöbbentek
azon, hogy az MSZP a nemzetbiztonsági bizottságot átengedte a Jobbiknak.
Mindenre számítottak, csak erre nem, de nem most először csalódnak a
szocialistákban – fogalmazott. Arról, hogy a szocialisták akár törvényt
is módosítanának, azt mondta, a vonatkozó jogszabály szerint az ellenzék
adja a testület elnökét. A parlament megalakulása előtt pedig nem is
lehetne módosítani a nemzetbiztonsági törvényt.

A politikus
beszélt arról is, hogy három csoportra osztották a valószínűleg még a
kormány megalakulása előtt benyújtandó törvényjavaslatokat. Az első
törvénycsomag, amelyet pénteken beadnak, ahhoz szükséges, hogy a kormány
megalakulhasson. Ehhez módosítani kell az alkotmányt, a minisztériumok
felsorolásáról szóló jogszabályt, a köztisztviselői törvényt – sorolta
Kósa Lajos.

A következő, várhatóan hétfőn a parlament elé kerülő
törvénycsomag, azokat a javaslatokat tartalmazza, amelyeket a
„választókkal a kampányban megbeszéltek”. Ezek közé sorolta a kettős
állampolgárságról, kisebb parlamentről, kisebb önkormányzatokról szóló
indítványokat, az ehhez kapcsolódó választójogi, eljárási
változtatásokat és a háromcsapás törvényt. Megemlítette a pedagógusok
védelmét az iskolai erőszaktól, a családi pótlék rendszerének
átalakítását. Mint mondta, akinek nincs nyolc általános iskolai
végzettsége, ne lehessen jogosítványa, akinek van vezetői engedélye, de
nincs meg ez a végzettsége, egy bizonyos határidőn belül meg kellene
szereznie.

A harmadik javaslatcsomag az önkormányzatokkal és a
mindennapi élettel kapcsolatos, és előkészítés alatt áll egy negyedik, a
gazdasági javaslatokat tartalmazó csomag is – tette hozzá Kósa Lajos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik