Martonyi János az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában feleslegesnek és indokolatlannak mondta, hogy szerdai, pozsonyi látogatása után Szlovákia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét. Pozsony ezzel válaszolt arra, hogy a felálló magyar kormány nem egyeztet a kettős állampolgárság tervéről.
A leendő magyar külügyminiszter a 180 percben elmondta, részletes és alapos tájékoztatást adott a szlovák külügyminiszternek arról a lépésről, amelyet a magyar parlament készül meghozni a kettős állampolgárságról. Szerinte meglepetés senkit sem érhetett, hiszen évek óta beszélünk már erről, a terv a Fidesz választási programjában korábban is szerepelt. Hozzátette: Szlovákia álláspontja valószínűleg egy hosszas konzultációs folyamatot követően sem változott volna lényegesen.
Balázs Péter most leköszönő külügyminiszter elmondta: a szlovák lépés általában azt jelenti, hogy egy ország aggodalmát fejezi ki valamilyen szituációval kapcsolatban. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha beigazolódna, Szlovákia válaszlépéseket tervez a magyar állampolgárság kiterjesztése miatt.
A külügyminiszter szerint semmi nem indokolja a szlovákiai választások előtt, hogy Magyarország „előreszaladjon” ebben az ügyben, mert ennek kárvallottja a Magyar Koalíció Pártja lehet. Szerinte Robert Fico kormányfőnek szüksége van arra, hogy elterelje a figyelmet Görögország anyagi kisegítéséről, és ehhez jó téma a magyar állampolgárság ügye.
Martonyi János leendő külügyminiszter szerdán Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, Miroslav Lajcákkal. A szlovák miniszter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország nem konzultált hazájával az állampolgárság kiterjesztéséről.
„Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban” – fejtette ki Miroslav Lajcák.
Martonyi János elmondta: Budapest tudomásul veszi, hogy Szlovákiának aggodalmai vannak az állampolgárság kiterjesztése miatt.
„A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre. (…) Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok” – vélekedett a kijelölt külügyminiszter.
A megbeszélést követően Szlovákia hazarendelte budapesti nagykövetét. A magyar Külügyminisztérium bejelentette: magyarázatot vár Pozsonytól.
