Belföld

Jobbikos képviselő ellen nyomoz az ügyészség

Nyomoz az ügyészség Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő, korjegyző ellen, mert a vád szerint több emberrel együtt rendőrökre támadt 2008. március 15-én.

Az RTL Klub Híradó információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség meglévő rendőrségi felvételek alapján azonosította be a jobbikos képviselőt. Azután derült ki, hogy eljárás van vele szemben érvényben, hogy parlamenti mandátumot szerzett – hangzott el a híradóban.

Értesüléseik szerint az ügyészség a 2008. március 15-i események után indított vele szemben eljárást, mert a gyanú szerint rendőrökre támadt és novemberben vádat is emeltek ellene. Az eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság kérni fogja a mentelmi jog felfüggesztésére jogosult döntését.

A YouTube videomegosztó honlapra is felkerült az a felvétel, amelyen Samu Tamás Gergő igazoltatásait lehet látni, illetve azt, hogy egy maszkos férfi üveggel dobálja, majd belerúg a rendőrsorfalba.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője azt mondta: Samu Tamás Gergő biztosítja a bíróságot arról, hogy nem fog mentelmi joga mögé bújni, ha a hatóságok kérik, akkor arról le fog mondani.

Samu Tamás Gergőt, a Jobbik Békés megyei elnökét Sólyom László államfő – mint az egyik legfiatalabb parlamenti képviselőt – korjegyzői feladatokra kéri majd fel a Parlament alakuló ülésén.

Ajánlott link:

YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik