Május 13–16. között Őriszentpéter és Burgenlandban, továbbá a hármashatárnál rendezik meg az eseményt, amely vendégül látják többek között Íva Bittovát, Harcsa Veronikát, a Tóth Viktor Bigband-et,
Lafayette Gilchrist, Dresch Mihályt, Hamid Draket, a Grencsó Kollektívát.
Mivel a fesztivál évről-évre nagy hangsúlyt fektet arra, hogy vendégeit megismertesse a magyar vidékkel, hogy a kulturális produkciókat kivigye a természetbe, részt vehetünk majd a természetvédelem ősi, hagyományos módszereiről és
a közönségnevelés új, európai módszereiről szóló konferencián is.
Emellett földben sült malac készítésben, filmmustrán vehetünk részt, vándorcigányokkal, hardcorepunk legénységgel. Az esemény záró akkordja pedig az lesz, hogy sok muzsikával, pikniket tartanak a szlovén-osztrák-magyar hármashatáron.
Minderre azért kerül sor, mert idén ünnepli 20. évfordulóját a MEDIAWAVE – „Fényírók Fesztiválja” Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivál, ami 30 ezer látogatót vonzott eddig. Ezért az esemény új helyszínre kerül, és új koncepció szerint rendezik meg: három hétvégét ölel fel.
