Közöttük van olyan is, akik ügynök volt, de a neve még nem került nyilvánosságra. „Amikor már nem lesznek az élők sorában, akkor az egyház is szembe tud majd nézni múltjával” – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.
Ungváry Krisztián szerint nehéz dokumentálni, hogy valaki még főpapként is hálózati személy maradt-e, de van rá példa.
Az 1950-es évek végén az egyházi elhárítás központi alosztálya a püspöki székeket kontrollálta, míg a megyei osztályok az adott területen élő papság ellenőrzését végezték – olvasható a lapban.
