Belföld

Drágábban, modernebbül nyaralhatunk a Balatonon

Általában mérsékelt áremelésekkel vagy a tavalyival azonos belépődíjakkal és több jelentős fejlesztéssel indul az idei balatoni strandszezon - számolt be Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője.

Győrffy Árpád elmondása szerint a fizetős strandok többségében a felnőttek napi belépődíjai idén 400-500 forint körül alakulnak, a gyerekekért általában ennek felét, kétharmadát kell fizetni.

Arra számít, hogy a legdrágább idén is a főszezonban ezer forintos felnőtt belépődíjat kérő siófoki nagystrand lesz, bár nem emelték meg a tavalyi árakat. Ezt követi a keszthelyi városi strand, ahol egy felnőtt belépő idén 990 forintba kerül. Ez 4,2 százalékkal magasabb a tavalyi árnál, míg a balatonfüredi Esterházy strandon egyelőre maradt a 780 forintos belépődíj.

A legnagyobb drágulás Csopakon történt, ugyanis ott „intelligens strandot” terveznek, ezért a forrásokat a több mint 40 százalékkal drágább jegyekből is próbálják megteremteni. Így a napi felnőtt belépő ára 600 forint lett, viszont akadálymentessé teszik és egy úgynevezett infotorony létrehozásával, bővítik az internetezési lehetőséget, illetve laptop és
mobiltöltési lehetőséget biztosítanak.

Ezen túlmenően térfigyelő kamerákat helyeznek el, játszótereket,
baba-mama szobát, napozó stéget, gyermekmedencét, új vizesblokkot,
vízilabda-pályát, homokos focipályát, kerékpártárolót és partvilágítást
alakítanak ki

A drágulással együtt jár, hogy több balatoni strandot fejlesztenek, részben uniós támogatásokból. Erre példa, hogy a balatonfüredi Kisfaludy strandon pünkösdre új szolgáltató épületeket, hidat, járdákat, térvilágítást alakítanak ki, és felújítják a pázsitot, a parkbútorokat, gondolva a mozgáskorlátozottakra is. A füredi Esterházy strand is jelentősen megújul, amelyre 240 millió forintot fordítanak.

A gazdasági megszorítások ellenére a programkínálat a tavalyihoz hasonlóan alakul a Balatonnál. Győrffy Árpád szerint arra lehet számítani, hogy a strandok visszanyerik a múlt századi balatoni fürdőkultúra kialakulása idején viselt szerepüket, és meghatározó helyszíneivé válnak a társasági életnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik