Belföld

Sólyom, Bajnai és Orbán is felszólal

A köztársasági elnök beszédével kezdődik a tervek szerint az új Országgyűlés alakuló ülése a parlamentbe jutott pártok pénteki budapesti egyeztetésén elfogadott napirend szerint.

A törvényhozás május 14-re tervezett alakuló ülését az államfő 13 órakor nyitja meg, majd a Himnusz elhangzása után beszédet mond. Ezt követően a köztársasági elnök bejelentést tesz a megbízólevelek átvételéről és felkéri az ülés vezetésére a korelnököt és a korjegyzőket.

A fideszes Horváth János korelnökként mond beszédet, majd bejelenti, mely képviselőknél áll fenn összeférhetetlenség.
Az Országgyűlés vita nélkül hallgatja meg a választási beszámolókat: az Országos Választási Bizottság (OVB) képviseletében az elnök, Szigeti Péter, az állami feladatok végrehajtásáról pedig Varga Zoltán önkormányzati miniszter tájékoztatja a parlamentet.

Az első öt igazolt képviselőből álló mandátumvizsgáló bizottság jelentést tesz a korelnök és a korjegyzők által végzett mandátumigazolás eredményéről.

Majd a képviselők szavaznak a választási beszámolókról; ezt követően pedig ismertetik az igazolt képviselők névsorát.
A napirend szerint ezután következik a frakciók megalakításának és vezetőik nevének bejelentése. A képviselők titkos szavazáson választják meg az Országgyűlés tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket. Az eredmény ismertetését követően megalakul a házbizottság, és az elnöklést átveszi az új elnök a korelnöktől.

A tervek szerint ezt követően három beszéd hangzik el, először az Országgyűlés új elnökének beszéde – a Fidesz Schmitt Pált jelölte erre a posztra. Felszólal Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök, aki bejelentést tesz a kormány megbízatásának megszűnéséről. A köztársasági elnök javaslatot tesz az új miniszterelnök személyére, és várhatóan Orbán Viktor már miniszterelnök-jelöltként szólal fel.

A napirend szerint ezután döntenek a képviselők arról az országgyűlési határozati javaslatról, amely a parlament bizottságairól, azok tisztségviselőiről, tagjainak megválasztásról szól. Az alakuló ülést a Szózat zárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik