Belföld

Sokba fájt a kampány az MSZP-nek

Bár a pártoknak még közel hatvan napjuk van, hogy közzétegyék kampányköltéseiket, az fn.hu nem várja meg a választókat gyereknek tartó adatközléseket, ahol mindenki belefér a törvény által előírt 386 millió forintba.

Inkább a képmutatás.hu oldalt hívtuk segítségül, ahol a kampány kezdete óta próbálják nyomon követni, melyik párt, mennyit költött a szavazók meggyőzésére. Ugyan a kampány utolsó költéseit még nem tartalmazza a kampánymonitorozó honlap szerkesztőinek összesítése, az azért beszédes, hogy a Fidesz és az MSZP jócskán túllépte a megengedett keretet.

módszertan

A kampánykiadások becsült összegek, amelyek alapvetően az oldalt működtető három civil szervezet, (az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet,a Freedom House Europe, és a Transparency International Magyarország) szakmai véleményén alapulnak azt illetően, hogy az egyes politikai pártok kampányaik során milyen eszközöket és csatornákat használnak fel a választópolgárokkal történő közvetett és közvetlen kommunikáció során, illetve arra vonatkozóan, hogy ezen eszközök és csatornák beszerzése, működtetése milyen hozzávetőleges költségeket jelenthetnek a pártok számára. Ide kattintson a részletekért!

Orbán Viktorék, a reklámköltségeket nem számítva 540 milliót fordítottak a kétharmad megszerzésére, míg a szocialisták – a reklámköltségeket szintén nem számolva – 802 millió felett jutottak az 59 mandátumához.

Jellemzőek a pártok hivatalos reakciói. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtóosztályának vezetője így nyilatkozott: „A Fidesz az olcsó és rövid kampány híve. A Fidesz – ahogy mindig is tette – törvényes határidőben és módon elszámol kampányköltéseivel, amelynek összege egyébként a jogszabályi kereteken belül marad.”

Az MSZP sajtóosztályán közölték, hogy a választásokat követően hatvan nappal kell csak elszámolniuk a kampányfinanszírozással kapcsolatban, így megalapozatlannak tartják azt a feltételezést, hogy a párt túllépte volna a rendelkezésére álló keretet.

Bár megkerestük, Szigetvári Viktor, a szocialisták kampányfőnöke nem kívánt nyilatkozni a kampányköltéseikről; viszont több vidéki szocialista képviselő arról beszélt lapunknak, felesleges volt ennyi pénzt költeni a biztos vereségre.

Szanyi Tibor, a két szocialista egyéni képviselő egyike az fn.hu-val közölte, ő biztos benne, hogy a saját körzetében nem lépte túl a megengedett keretet. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy „fogalma sincs” a kampányfinanszírozás anyagi oldaláról, az ő feladata az volt, hogy az aktivistákkal járja a körzetét, az pedig ingyenes volt.

A képmutatás.hu szakértőinek számításai szerint egyébként egy-egy kerületi pártrendezvény, fórum 100-500 ezer forintba került a pártoknak, a legköltségesebb rendezvény pedig a Fidesz eredményvárója, ezt kétmillió forintra becsülik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik