Ahogy az várható volt, a Fidesz-frakció élén az igazságügy miniszterré kinevezett Navracsics Tibor helyét Lázár János veszi át. A kereszténydemokratákat pedig Harrach Péter fogja vezetni. Helyettese Rubovszky György lesz.
Lázár János megköszönve a felkérést bejelentette: senkinek nem engedi majd, hogy feszegesse a demokrácia határait. Hozzátette: a lejárt szavatosságú politikai rendszer megújítására kapott felhatalmazást. Érdekesség, hogy Lázár János munkáját egy 24 tagú frakcióvezetőség fogja segíteni, a frakcióigazgató pedig Balla György lesz.
A keresztény-szociális gondolatot kívánja képviselni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az új parlamentben és a kormányban – közölte Harrach Péter, a párt szerdán megválasztott frakcióvezetője. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a KDNP szövetségben működik a Fidesszel, hiszen közös a feladat és a felelősség, ugyanakkor sajátos elemeket is hoz ebbe az együttműködésbe.