A 106 ezer tonnás “Moszkovszkij Unyiverszityet” a Vörös-tengerről tartott Kínába, 86 ezer tonna kőolajat vitt, amikor az eset történt 23 főből álló legénységével együtt.
A hajó kapitányának közlése szerint két kis bárkáról támadtak rájuk
fegyveresek. Azonban a legénység még időben észrevette őket, és értesítette a
szövetséges haditengerészeti erőket.
Az egyelőre nem derült ki, hogy a hajót a kalózoknak sikerült-e hatalmukba keríteni, demár érkezik a segítség, ugyanis a tartályhajóhoz tart a Marsal
Saposnyikov orosz hadihajó is.