Az egyik forrás szerint az illető a New Yorkban elfogott Faisal Shahzad barátja. Egy másik, szintén névtelen forrás több letartóztatásról adott hírt. Vádat még nem emeltek senki ellen.
Shahzadot hétfőn vették őrizetbe a Kennedy repülőtéren. Egy Dubajba induló, már a kifutópálya felé mozgó gépen volt, amelyet megállítottak a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei, hogy leszedhessék róla. A nyomozás során kiderült, hogy a 30 éves férfi februárban tért vissza az Egyesült Államokba Pakisztánból, ahol öt hónapot töltött. Járt ezalatt Pesavarban is. A város az úgynevezett törzsi területek „kapuja”, az iszlamista szélsőségesek egyik fellegvára. Az azonban egyelőre csak spekuláció, hogy Shahzad kapcsolatban állt valamelyik terrorista csoporttal.