A férfi – akit hétfőn éjszaka fogtak el a Kennedy nemzetközi repülőtéren, egy Dubajba induló járat fedélzetén – állítólag elmondta, hogy ő vette meg a szóban forgó Nissan Pathfinder terepjárót, ő rakta bele a felrobbantani kívánt eszközöket, és ő hagyta a járművet a Times Square-en.
„Lényegében mindent bevallott” – mondta egy névtelenséget kérő forrás. A gyanúsított azt is közölte, hogy nem fűzik semmilyen kapcsolatok pakisztáni radikális csoportokhoz.
A hatóságok feltételezése szerint a 30 éves Faisal Shahzad próbálta meg felrobbantani az autós pokolgépet szombat este a New York-i Times Square-en.
A Politico hírportál megtudta, hogy a gyanúsítottat egy általa használt eldobható mobiltelefon révén sikerült a nyomozóknak felkutatni.
Az FBI tisztjei megtalálták a Times Square-en felrobbantani tervezett terepjáró azonosító kódját, jóllehet az eredeti helyről azt eltüntették. Ennek alapján jutottak el ahhoz a férfihoz Connecticut államban, akitől a járművet a gyanúsított három hete készpénzért megvásárolta. A kocsit a Craigslist internetes kereskedelmi portálon kínálta eladásra.
Az FBI a gyanúsított által használt mobiltelefonszám alapján – miután azt több adatbázison átfuttatta – akadt a feltételezett elkövető nyomára. A pakisztáni születésű férfi – aki tavaly kapott amerikai állampolgárságot, és nem szerepelt az amerikai hatóságok terrorellenes figyelőlistáján – kedden jelenik meg a manhattani szövetségi bíróság előtt. Az a vád ellene, hogy pokolgépes járművet tervezett felrobbantani New Yorkban május 1-jén.
Amerikai szakértők kedden úgy nyilatkoztak a CBS televízióban, hogy a könnyen beszerezhető anyagokból összeszerelt, házi készítésű pokolgép azért nem robbant fel a Times Square-en, mert rosszul összeállított, gyengén megtervezett szerkezetről volt szó.