A hétfői magyarírásbelik után kedden a matematikával folytatódik a tavaszi érettségi időszak. Tavaly nem volt túl könnyű a teszt, de a diákok által mindig „nagy mumusnak” tartott tárgy feladatlapját általában sikerült megoldaniuk a vizsgázóknak. Azt hozzá kell tenni, hogy mindig – így tavaly is – a matekfeladatlapok eredményei lettek a legrosszabbak. A matekjegy országos átlaga 3,07 volt, míg az összes tantárgyé 3,65.
A maturálók nem sokkal a matekvizsga befejezése után az fn.hu-n ellenőrizhetik a középszintű matematikaérettségi megoldásait.
A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázók először az I. feladatlapot (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg. A feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt a diákok tetszésük szerint oszthatták meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják.
A középszintű II. feladatlap két részre oszlik, mindkettő három-három feladatot foglal magában. E rész példái illeszkednek ahhoz a trendhez, hogy ma a matematikatanítás leginkább a diákok logikai, gondolkodási készségeit fejleszti.
Az emelt szintű írásbeli viszont 240 perces, szintén két részből áll.
A diákok függvénytáblázatot, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, szögmérőt használhattak a feladatok kidolgozásakor. Ha valaki eléri a teszten a 20 pontot, már átlépte az elégséges határát. Ha csak 10-et elért, akkor pedig szóbelin adhat számot tudásáról.
A hivatal kérése
Már korábban jeleztük, hogy az érettségi lebonyolítását végző Oktatási Hivatal (OH) azt kérte a sajtó képviselőitől, hogy a délelőtti vizsgák esetében 13 óráig, a délutáni vizsgáknál pedig 19 óráig se a feladatokat, se azok megoldásait ne közöljék a médiumok. Sok probléma volt tavaly azzal, hogy egyes internetes portálokon még a vizsga ideje alatt megjelentek a feladatok és azok megoldásai is, s ez sérti a diákok egyenlő esélyeit – indokolták a kérésüket.
Ezzel kapcsolatban már korábban is jeleztük a fenntartásainkat. Már rögtön azt nem értjük, mi az, hogy egy hatóság kér. Ha hoz egy szabályt, akkor azt be kell tartani, de, hogy kér, az értelmezhetetlen. Azt sem értjük, miért sértené a diákok egyenlő esélyeit, ha mondjuk a délig tartó vizsga megoldásai már 11-kor nyilvánossá válnak. Azt végképp nem, ha a délben véget érő vizsga megoldásai 12-kor megjelennek a neten.
A magyarérettségi megoldásai
Az is felmerül, mi van, ha valaki nem teljesíti a kérést? Ha egy diák hamar megoldja a feladatokat, majd kijön a teremből és felteszi a véleményét valamely közösségi oldalra, vagy elmondja egy újságírónak, aki megírja, akkor az már sérti a többi diákot?
Hétfőn reggel felhívtuk az OH elnökét, hogy pontosítsa e kérést. Bakonyi László kérdésünkre azzal érvelt, hogy a visszaélési lehetőségek minimalizálása miatt kérték ezt, de semmi szankcióval nem jár annak megsértése. Mint mondta, elképzelhető olyan iskola, ahol nem ugyanakkor zárul a vizsga, mint a legtöbb helyen, mert például egy sajátos nevelési igényű gyerek kaphat több időt is a tesztek kitöltésére. Ezzel kapcsolatban azt nem fejtette ki, hogyan tudna visszaélni egy gyerek, aki a teremben nem használhat sem mobiltelefont, sem egyéb távközlési eszközt. Ráadásul hétfőn délben a Magyar Rádióban maga Bakonyi László ismertette részletesen a magyar tételeket.
KÉPGALÉRIA!
Az fn.hu nem szeretne jogtalan előnyt nyújtani egyes diákoknak, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy minél hamarabb informáljuk a diákokat a tesztek eredményéről. Hogy végül mikor tesszük közzé a megoldásokat, (egykor vagy már előbb is) arról a délelőtt folyamán dönt a szerkesztőség.
