A választások első fordulóját követően a héttagú elnökség, közöttük a városi elnök is testületileg lemondott – mondta Miklós Attila, a párt helyi elnökségének tagja kedden
A lépésükkel azt kívánják elérni, hogy még az önkormányzati választások előtt egy megújult, a társadalom közbizalmának visszaszerzését felvállaló párt induljon a helyi mandátumokért.
Minderről a megyei valamint az országos elnökséget is tájékoztatták levélben. A békéscsabai szervezet lemondott elnöksége levelében javasolta, hogy hasonló gyakorlatot kövessen a megyei és az országos vezetés is.
Miklós Attila közlése szerint a megyei lista befutó helyére új jelölést látnak kívánatosnak. „Olyan személy legyen a megyét képviselő ember, aki bírja a megye pártagjainak a bizalmát és hitelesen tudja képviselni a megye és a párt érdekeit” – áll a levélben.
A békéscsabaiak szerint továbbá az országos lista helyeit vissza kell adni a kongresszusnak, vagyis, ha a testület akarja, akkor változtathasson ezen.
A helyiek szerint a megújuláshoz szükséges lépéseket meg kell tenni, és arra kérik a párt tagságát, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
