A frakcióülés közben tartott sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó pártelnök elmondta: 55-en voksoltak, közülük hárman nemmel, ketten érvénytelenül szavaztak, a többiek pedig igent mondtak a képviselőcsoport korábbi vezetőjének újraválasztására. A frakció elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát is. Mesterházy Attila elmondta: két helyettese lesz a frakcióban, de erről a kérdésről most nem volt szó, ahogyan arról sem, ki lehet a parlament szocialista alelnöke.
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta, korábbi korosztályos válogatott atléta
- 15:25 A kutatókat is megdöbbentette, mennyi csaló hirdetés fut a Facebookon
- 15:23 Orbánék szövetségese inváziótól tart, de Spanyolország félmillió illegális bevándorló helyzetét rendezi
- 15:22 Gyenge fagy, eső, erős szél, de akár 14 fok is lehet majd hétvégén
- 15:02 Egy kávé áráért kölyökmacskák tojnak az exed nevére – így ünnepli a Valentin-napot egy állatmenhely
- 14:47 Megjöttek az EU-s minimálbér adatok, ezt nem teszi ki az ablakba az Orbán-kormány
- 14:29 Eljárást indítottak az első olyan férfi ellen, aki Szarajevóban pénzért lövöldözhetett civilekre
- 14:21 Zelenszkij több mint egy év után beszélt arról, hogy mennyi ukrán katona halt meg a háborúban
- 14:17 Rossz eladónőbe kötött bele a késes rabló, pedig kínjában még dezodorral is lefújta a nőt
- 14:17 Kutatás: a magyarok többsége nem ismeri fel a kamuvideókat
- 14:15 Közbeszólt a vírus: elhalasztottak egy hokimeccset az olimpián
- 14:10 Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén
- 14:07 „Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
- 13:54 Kiderült: ő lesz A Nagy Duett első élő adásának külföldi vendégítésze
- 13:47 Meglepő dolog derült ki az autizmusról
- 08:11 FBI segítségével csaptak le három magyar fiatalra, akik százmilliókkal húztak le Amerikában élő befektetőket aranylapokkal
- 07:13 Vitézy Dávid: 114 milliárd forint kárt okozott Lázár János Magyarországnak
- 10:46 Elgázoltak, majd simán sorsára hagytak egy borsodi kisfiút
- 10:37 Kormányinfó: A főváros fordítva ül a lovon, Lázár-ügy pedig nincs
- 06:00 Ádáz küzdelemre készülnek Ruszin-Szendi körzetében, ahol a Fidesz eddig választásról választásra erősödött
- 13:08 Új pláza épül Budapest mellett, íme, a nyitás várható dátuma
- 11:47 A Nagy Ő kiesője szerint „csalódás, mennyire nagyon sovány” Stohl András
- 12:55 Török Gábor közzétette, mekkora esélyt lát a választáson a különböző kimeneteleknek
- 08:35 Bár András herceg tagadta, egy új Epstein-e-mail alapján valódi a 17 éves Virginia Giuffrével készült képe
- 12:09 Iman Helif a nemi vizsgálatról: Nem rejtegetek semmit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
