Belföld

Martonyi: állampolgárság kérésre

Martonyi János szerint először az ország hitelét, önbizalmát kell helyreállítani, ezzel párhuzamosan kell markáns, határozott kül- és Európa-politikát folytatni. A kettős állampolgárságról azt mondta: nincs arról szó, hogy egy törvénnyel automatikusan több százezer, vagy több millió szomszédos országban élő magyar állampolgárságot kap.

A politikus azt követően nyilatkozott, hogy Orbán Viktor hétfőn bemutatta leendő kormányát, amelyben Martonyi János vezetheti a Külügyminisztériumot. A leendő miniszter azt mondta: helyre kell állítani Magyarország hitelét, önbizalmát, ezeknek elsősorban belső feltételei vannak, azokat kell megteremteni. „Vissza kell nyernünk a belső erőnket, a hitelességünket, és akkor az érdekérvényesítésünk is sokkal hitelesebb lehet” – fogalmazott.

A szomszédságpolitikában ugyanez a helyzet – fűzte hozzá -, azaz világosan, határozottan meg kell mondani az álláspontunkat, azok mellett ki kell tartanunk. Martonyi János szerint e területen folyamatos dialógusra van szükség, arra, hogy ha valamilyen feszültség megjelenik, akkor azt azonnal kezelni kell, napi kapcsolatba kell lenni a szomszédjainkkal, fel kell használnunk a kétoldalú kereteket, a visegrádi együttműködést. Hangsúlyozta: a közép-európai együttműködés eszközrendszer egy újfajta szomszédságpolitikához, ehhez erős Magyarországra, egy magában és a többiekben bízó országra van szükség.

Kettős állampolgárság kapcsán megismételte, azt akkor kaphatják meg a szomszédos országokban élő magyarok, ha majd a törvénymódosítás után élnek a lehetőséggel és egyéni eljárás keretében kérik a magyar állampolgárságot állandó letelepedés nélkül is, és akkor azt egyéni eljárás keretében meg fogják kapni.

Nincs arról szó – tette hozzá -, hogy egy magyar törvény automatikusan több százezer, vagy több millió szomszédos országban élő magyarnak állampolgárságot ad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik